Aktuális

 

Köszönjük, hogy idén karácsonykor Te is Jótündér voltál! December közepéig áruházainkban több mázsa tartós élelmiszer és gyermekjáték gyűlt össze, melyet folyamatosan szállítottunk ki a rászoruló családoknak.

 

 

2016. december 8-tól naponta két, a Music FM-hez érkezett levelek alapján kiválasztott rászoruló családhoz látogattunk el a rádió munkatársaival közösen, akikhez a mindennapi élethez nélkülözhetetlen mosógépeket és hűtőszekrényeket vittünk. Segítségünkre volt az Electrolux és a Whirlpool is, akiknek ezúton is hálásan köszönjük, hogy támogatták kezdeményezésünket.

 

Az Electrolux az idei évben indította el Electrolux Food Foundation elnevezéső globális karitatív kezdeményezését. A program elsődleges célja a fenntartható élelmezés, az egészséges étkezési szokásokra szoktatás, valamint a rászorulók jobb és táplálóbb élelmiszerhez juttatása. Ebbe a programba jól illeszkedett az Euronics Jótündér kezdeményezése, melynek támogatásaként tíz nagy háztartási terméket adományozhattunk a rászoruló családoknak. Ezen termékek közül a hűtőszekrényeket az Electrolux Magyarországon gyártja.

A Whirlpool Magyarország számára is nagyon fontos a rászorulók megsegítése, éppen ezért egész évben számos együttműködést folytatott, illetve kezdeményezett, hogy a hátrányos helyzetben élőket támogassa. A cég elkötelezett aziránt, hogy termékeik könnyebbé varázsolják a mindennapokat, hogy mindenki azzal foglalkozhasson, ami igazán számít, főleg a szeretet ünnepén: a családdal és a közösen eltöltött idővel. Ez az elkötelezettség vezérli a céget abban, hogy a rászorulók és hátrányos helyzetben élők életébe is apró örömöt vigyen.

 

A Gorenje 25 éve tevékenykedik Magyarországon, talán alig van olyan háztartás, ahol nem volt még jelen valamilyen készülékkel. Idén karácsonykor Jótündér kampányunk résztvevőjeként több rászoruló család életét tesszük könnyebbé a felajánlott Gorenje termékekkel.

 

 A Jótündér útnak indult, hogy átadja az ajándékokat

 

Elindult a Jótündér, hogy egy csodálatos, ám nehéz sorsú család életét próbálja egy picit könnyebbé varázsolni. Az első állomáson egy édesapát ajándékoztunk meg, aki egy szörnyű tragédia miatt egyedül neveli négy gyermekét. Nem lehet könnyű így megküzdeni a mindennapi problémákkal, de a kitartása csodálatra méltó.


KAPCSOLAT
Tel: 06 (88) 797-100
Fax: 06 (88) 327-487
E-mail: jotunderalapitvany@jotunder.hu
Cím: 8200 Veszprém, Pápai út 36.
Adószám: 18121040-1-19
Bankszámlaszám:
Unicredit Bank 10918001-00000129-07460001
TÁMOGATÁS

Alapítványunk Bankszámlaszáma

10918001-00000129-07460001
KÖZÖSSÉGI MÉDIA

Kövess minket: